Kérdés: 2022. decemberében meghalt az a férfi, akitől a kutyámat magán örökbeadási szerződéssel 2013-ban örökbe fogadtam tanuk előtt. Bécsbe költözésem után a férfi, akinél a kutyámmal laktunk tudtom nélkül örökbe fogadta, jól ellátta, gondozta az én anyagi segítségemmel, minden hétvégén meglátogattam. A kutya ismét állatmenhelyre került. Megkértük az alkalmazottakat, hogy kb. 2 hónapig, amíg bécsi lakhatásunkat biztosítani tudom, ne adják örökbe, mivel 9 éves, erre kicsi is volt az esély, mégis amikor január végén sétáltatni mentünk, azt mondták, nem tudják kihozni, mert előző nap egy német család elvitte. Azt hittem, nem jól hallok. Egy kutyát 10 éve már elvesztettem, meghalt Bogit ugyan úgy fogadtam be, már én voltam a 4. gazdája. Az állatmenhely az alapítvány vezetőjének sem mondja meg ki vitte el a kutyát. Ráadásul az új törvény szerint csak több találkozás után lehet örökbe adni. Én azt szeretnem elérni, hogy ki tudjak menni és megbeszélni a gazdával, hogy küldjön róla képeket, és megkérném őket, ha még nem nőtt annyira szívükhöz a kutyus, akkor hozzák nekem vissza, ők nem tudják az előzményeket, biztos meg tudnának egy másik kutyát is szeretni.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Azt javaslom, hogy személyesen keresse fel a menhelyet.