Kérdés: 2 éve – nagy nehezen, rokoni uzsorakamatra – vettem egy lakást a 10. emeleten. Tavaly nyáron vettem észre először, hogy beázik a tetőm. Jeleztem a lakásszövetkezetnek, valamit csináltak. Év elején ismét beáztam, most még jobban. Megfoltozták a tetőt. A sok eső miatt egyre több és nagyobb foltok keletkeznek a falakon. Elvileg a vásárlás előtt már sor került egy tetőjavításra (beázás nyomai a folyosókon a mai napig is láthatóak), de azt még az előző lakásszövetkezet (megszűnt) rendezte, viszont az új szövetkezet nem kapott papírokat a tetős dolgokról. Kötelezhető erre a régi, akár általam is? Illetve garancia érvényesíthető lenne-e az akkori kivitelezővel szemben? Vagy már buktuk, hogy belenyúltak? Vagy a megszűnés már eleve kizárja ezt? Sajnos időközben az egészségügyi állapotom miatt leszázalékoltak, nem tudom fenntartani a lakást. Szeretném eladni, de így nem tartom fairnek. Ha a sikeres javítás után eladnám, és az illető majd mégis beázna, gondom lenne belőle?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Elvileg kötelezhető, de szinte lehetetlen bizonyítani papírok nélkül bármit is. Amennyiben tájékoztatja a vevőt a problémáról, illetve ha a szerződésben is rögzítik, akkor nem.