Kérdés: Két hete megszűnt az áramellátás az általam bérelt lakásban, mert valószínűleg elszakadt a villanyvezeték. Jeleztem a főbérlőnek, aki kérte, hogy egy pár napig bírjam ki áram nélkül, amíg kipakol az albérletemhez közeli másik lakásából, ahová ideiglenesen beköltözhetek. A pár napból közben két hét lett, jelenleg is az átköltözésre várok. Igyekeztem együttműködni, ezért 4 éjszakát eltöltöttem az áram nélküli albérletben, ezután airbnb lakást vettem ki. Jeleztem a főbérlőnek, hogy az általa biztosítandó lakásba költözésemig máshol fizetek a szállásért, amit szeretnék majd levonni a következő havi albérletemből, de ebbe nem egyezett bele. Közben kiderült, hogy az általa biztosítandó másik lakásban nem tudok aludni, mert alvóhelyet nem tud biztosítani, erre továbbra is az áram nélkül marad albérletben lesz lehetőségem. Elköltöznék, de ragaszkodik a 2 hónap felmondási időhöz. A lakásbérleti szerződésemben nincsen a bérlő jogaira vagy a főbérlő kötelességeire vonatkozó rész. Mit tehetek?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A lakástörvény értelmében, ha az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével kapcsolatos munkák csak a bérlő átmeneti kiköltöztetése esetén végezhetők el, a lakásbérleti jogviszony a munkák elvégzésének időtartamára szünetel. A szünetelést és annak időtartamát a bérbeadó és a bérlő megállapodása, vita esetén a bíróság állapítja meg. A bérbeadó az átmenetileg kiköltöztetett bérlő részére ugyanazon a településen – fővárosban a főváros területén – köteles másik lakást felajánlani. A bérlő ingóságai elhelyezésének, továbbá költözésének költségei a bérbeadót terhelik. Adott esetben súlyos szerződésszegés történt, ezen okból kifolyólag joga van Önnek a bérleti szerződést azonnali hatállyal felmondani. Továbbá azt tanácsolom, hogy személyesen forduljon ügyvédhez.