Kérdés: 2020. februárban kerültem vissza a munkahelyemre (Önkormányzat, pénzügyi terület), miután letelt a GYES. 2020. június 4.-én a szociális osztályon dolgozó kolléganő beadta a felmondását. A munkáltató engem akart arra a munkakörbe áthelyezni, mondván pénzügyi végzettséggel is el lehet látni a szociális területet. Én erre nemet mondtam, hogy nem vállalom, ezért meghirdette az állást. Az eddigi jelentkezők nem igazán felelnek meg neki, ezért folyamatosan ragaszkodik ahhoz, hogy a szociális munkakör a pénzügyi területen dolgozók között kerül szétosztásra. Kérdésem: szabályos-e, hogy a szociális munkakörbe (rendszeres, nem rendszeres települési támogatások megállapítása, gyermekvédelmi kedvezmények megállapítása) áthelyezne egy pénzügyi végzettséggel rendelkező munkavállalót.? A munkáltatóm azt mondta nekem megteheti, hogy áthelyezzen egyik munkakörből a másikba, igaz ez? Ha esetleg nincs igaza, mivel tudnám ezt alátámasztani?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Az Mt. 53. § (2) bekezdés kimondja, hogy a munkakörtől eltérő foglalkoztatás tartama naptári évenként összesen a negyvennégy beosztás szerinti munkanapot vagy háromszázötvenkét órát nem haladhatja meg. Ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony év közben kezdődött, határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell.
A Kttv. 48. § (1) bekezdése szerint: A kinevezés tartalmát módosítani csak az államigazgatási szerv és a kormánytisztviselő közös megegyezésével lehet. Mivel a munkakör megnevezése a kinevezés tartalmába tartozik, így az Ön beleegyezése nélkül nem változtathatja meg a munkáltató a munkakört.