Kérdés: December 16-tól nem dolgoztam, amit közöltem is a munkáltatómmal előre és tudomásul is vették. Január elsején délután 2 órakor érkezett az üzenet, hogy én január másodikán hajnal 3 órakor induljak el külföldre elkezdeni a munkát. Nem volt előre lebeszélve semmilyen formában. Szerződéses partnerről van szó, szóval tudták már január elseje előtt. Ez már nem az első eset volt, ezáltal azt mondtam a főnöknek, hogy nem tudok elindulni ilyen szűkös határidőn belül, így a munkát sem tudom elvégezni, telefonban felmondtam azonnali hatállyal és megerősítettem a szándékomat e-mailben is, hogy minél hamarabb megkapják. A felmondás óta eltelt 19 nap, a decemberi részarányos béremet nem kaptam meg azóta sem. A cégnél még mindig be vagyok jelentve, azt mondták, hogy az azonnali felmondás ellenére még 30 napig be is leszek. Ez így mennyire jogszerű a részükről? Vannak hiteleim, amiket fizetnem kell, már mindegyiken késedelmi kamat van, mert nem kaptam fizetést.
Válasz: Tisztelt Kérdező! Kérdéséből nem derül ki, hogy Ön a felmondását szabályosan megtette volna. Továbbá úgy tűnik, hogy a felmondása nem azonnali hatállyal, hanem 30 napos felmondási idővel történt meg. Ezeket, javasoljuk, tisztázza munkáltatójával.