Kérdés: 16 éve dolgozom jelenlegi munkahelyemen, december közepén jelezte főnököm, hogy februártól 4 órába akar alkalmazni. Én ezt 52 évesen nem fogadom el, amit jeleztem is. Most arra vár, hogy felmondást írjak, de azzal én mondanék fel, s nem járna végkielégítés. Most hetente 3 nap dolgozom, 2 napra gondolom szabadságot ír ki. Kérdésem: kiírhatja az egész ez évi szabadságomat vagy időarányosan teheti csak meg? Illetve mit kellene tennem?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A szabadságot a munkáltató adja ki, de ebből évente 7 munkanapot az Ön kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni, ezen felül dönthet úgy a munkáltató, hogy az egész éves kiadásának időpontjait előre meghatározza. Amikor ez a lehetősége elfogy a munkáltatónak, és Önt mégis kevesebb időben kívánja foglalkoztatni, mint eddig, akkor ezzel kapcsolatban a módosítást vagy a felmondást neki kell kezdeményeznie.