Kérdés: Tavaly igényeltük a napelem felszerelését, a házunk tetejére. Egy úr volt felmérni, megírta a szerződést e-mailben és én kinyomtatva eltettem. Aztán történtek a különféle kormány infók, rendeletek, stb. Gondoltuk, ennek az ára (2,5 millió Ft) már nem fog megtérülni, főleg így, hogy az elszámolás még mindig nem egyértelmű. Tehát e-mailben lemondtam az egészet márciusban. Aztán két hete kaptam egy számlát, hogy a szerződés vissza mondása miatt (hivatkozott a szerződésben szereplő kitételre) fizessek 160 ezer Ft-ot. Úgy, hogy ezért az összegért a szolgáltató semmit nem tett. Szeretném tudni, van-e esélyem arra, hogy ezt az összeget ne kelljen befizetnem?
Válasz: Tisztelt Kérdező! A pontos válaszadáshoz szükséges lenne a szerződés tartalmának ismerete, annak hiányában érdemi válasszal nehéz szolgálni. Az Ön által írt tényállás alapján a fizetendő összeg leginkább kötbérnek tűnik, ez esetben valószínűleg be kell fizetnie, de ismétlem, a szerződés pontos tartalmának ismerete nélkül nehéz nyilatkozni.