Kérdés: Lábra szerelt napelem rendszerem van 2021. eleje óta, melynek telepítése nem a kérésem alapján történt: több táblában, dny-i tájolásban kértem, de már szerelés közben derült ki, hogy egyben kapom és mivel nem fért el máshogy a telken, dk-i fekvést kapott. Ráadásul úgy, hogy – mint napos időben kiderült – reggel árnyékot kap, késő délután hátulról kapja a fényt. A termelés kb. kétharmados. Minden hivatalos, csak a kihelyezésről és az előzetes megbeszélésünkről nem készült dokumentum. Szerintem ez hibás teljesítés és mulasztás, így egy éve kértem a javítást, először ígéretet kaptam optimalizált inverterre, ami részmegoldás, de inkább az áthelyezést kértem volna. Egy teljes év levelezés, telefonálgatás, képküldés, helyszíni felmérés után elutasították a kérésemet, mert “nem indokolt”.  Vagy fizessem az egészet. Mit lehetne tenni?  A vezetők elérhetetlenek.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Adott esetben egy esetleges hibás teljesítés miatt indított eljárás során a bizonyítás, tekintettel arra, hogy nem született írásba foglalt megállapodás a kihelyezésről, meglehetősen problematikus lenne. Javaslom, hogy mindenekelőtt kérje ki egy szakértő véleményét a kihelyezéssel kapcsolatosan, és amennyiben a vélemény is alátámasztja az Ön által leírtakat, forduljon személyesen a céghez, egyebekben pedig javaslom ügyvéd közreműködését.