Kérdés: Számomra nagyon fontos kérdéssel fordulok most Önhöz. Édesanyám halála után nem maradt végrendelet, csak szóbeli megállapodás volt, miszerint a kis lakásukat én fogom örökölni. (A nővéremnek van már lakása, illetve most örökölt még egyet, tehát lakhatási gondjai nincsenek neki és a fiának sem. Én albérletben élek a fiammal.) A lakásban jelenleg az apukám lakik, ő a haszonélvező, tehát őt nem rakhatják ki. Most lesz a hagyatéki tárgyalás majd, és a nővérem a legnagyobb meglepetésemre és csalódásomra közölte, hogy mivel a lakás fele őt illeti, erre igényt is fog tartani. A lakásba apukámon kívül én és a fiam vagyunk bejelentve. Kérdésem, hogy az apukám halála után (remélem még 100 évig élni fog) kötelezhet arra, hogy eladjuk a lakást és kifizessük őt? Nővérem a temetéshez sem járult hozzá egy forinttal sem. Arra kötelezhető lesz, hogy mint a lakás társtulajdonosa kifizettessem vele a közüzemi számlák felét?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Elsődlegesen a jogerős hagyatékátadó végzés lesz az irányadó. Vélhetően ki kell fizetnie majd testvérét, hiszen a szóbeli megállapodás nem minősül érvényes végrendelkezésnek. Igen, mint törvényes örökösnek neki is kötelessége kifizetni a tartozások rá eső részét, így a temetési költségek ráeső részét is stb.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.