Kérdés: A nejem örökölt a testvérével fele-fele arányban egy kb. 15 millióra felértékelt házat. A nejem halála után 5 gyermeke és én, a férje örököltük egyenlő részben az örökséget a nejem után. Így a már említett ház 1/12 része jár a gyerekeknek fejenként és nekem is. Viszont örököltünk 1,3 millió tartozást is, ami a folyószámláin volt. A közjegyző a gyereke megbízásából elfogadtuk az örökséget. Ez már jogerős. Úgy gondoltuk eladjuk a házat és kifizetjük a tartozást, így jobban járunk, mintha lemondjuk az örökséget. De most az egyik gyermek nem egyezne bele a ház eladásba. Megteheti ezt? Vagy kötelezhető-e bármilyen módon erre? A közjegyző által kért és megállapított örökség visszamondható-e valamilyen formában? A tartozást a bank levonhatja-e vagy ráterheli-e a házra? Milyen lehetőségek lehetnek?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Igen, amennyiben nem tudnak megegyezni, bírósághoz fordulhatnak közös tulajdon megosztása okán. A bíróság által hozott ítélet rá nézve is kötelező erejű lesz. Utólag nincs rá lehetőség, hogy visszautasítsa. Végső esetben akár rá is terhelhetik.