Kérdés: Férjem apja 4 éve hunyt el, a férjem és a testvére örököltek utána egy fél ingatlant és 68 ezer Ft állaskeresési járadékot. Most kijött egy 3,5 milliós tartozás is. A cég természetesen mindkettőjükön be akarja hajtani a követelését. A hagyatéki tárgyaláson osztályos egyezség született férjem és a testvére között, amelynek értelmében a lakást és minden költséget a testvére örökölt, a férjem pedig csak az álláskeresési járadék felét, azaz 34 ezer Ft-ot. Ezek fényében a cég jogosan követel a férjemen is 3,5 millió forintot? Tudomásunk szerint csak az örökség erejéig felel a tartozásokért, ami a mi értelmezésünk szerint jelent esetben azt jelentené, hogy a 3,5 milliós tartozás helyett 34 ezer Ft megfizetésére kötelezhető csak. Rosszul értelmezzük? A cég szerint természetesen ők jogszerűen követelik a teljes összeget mindkét örökösön, hiába küldtük el nekik az osztályos egyezséget tartalmazó hagyatéki végzést.

Válasz: Tisztelt Kérdező! A jogszabályok alapján az örökösök valóban csak az örökség erejéig felelnek az elhunyt tartozásaiért. Az osztályos egyezség azt jelenti, hogy a hagyatéki vagyon felosztása belső megegyezés alapján történt a testvérek között, de ez nem köti a hitelezőket. Az xx tehát jogszerűen követelheti a teljes tartozást mindkét örököstől, hiszen az osztályos egyezség az örökösök közötti belső megállapodás, amely a hitelezők felé nem érvényes. Azonban, ahogy Ön is helyesen írta, férje legfeljebb az öröksége értékéig, tehát a 34 ezer Ft erejéig felelhet a tartozásért. A testvérének, aki a teljes ingatlant és az ezzel járó költségeket örökölte, nagyobb felelősséget kell vállalnia a tartozás megfizetéséért. Azt viszont érdemes majd megvizsgálniuk, hogy nem évült-e el a tartozás, mert a jelzett cég nagyrészt ilyeneket vásárol.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.