Kérdés: Hagyatéki tárgyalás előtt állunk. Férjem testvére elhunyt özvegy volt, nem volt gyereke. Összesen 2 élő testvér van, 3 elhunyt, vannak gyerekeik, összesen 9. Szülők már nem élnek. Végrendelet készült, 5 személy szerepel benne. Én és az élő testvérem + az elhunyt testvér gyerekei közül 3 személy. A hagyatéki leltár szerint, aki a végrendeletben szerepel törvényi és végrendeleti örökös, aki nincs a végrendeletben annak az van írva, hogy törvényi. Mindenkihez az van írva, hogy köteles részre és ági vagyonra jogosult lehet. Úgy gondolom, hogy aki nincs benne a végrendeletben köteles részre jogosult, de az élő testvérek esetében mi a helyzet? A leltár szerinti vagyon 33 millió Ft. Hogyan oszlik el?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Kötelesrészre kizárólag az örökhagyó leszármazója, házastársa és szülője jogosult. A testvér tehát nem. Amennyiben van kötelesrészre jogosult, úgy őt annak a vagyonnak az 1/3-a illeti meg, ami neki törvényes örökösként járna. A vagyon tehát a végrendelet szerint megjelölt személyek között oszlik meg az abban meghatározott arányban, akik a kötelesrészre jogosultakat kötelesek kielégíteni az örökségből való részesedésük arányában. A hagyaték, illetve a kötelesrész alapja ‒ többek között ‒ függ a hagyaték értékétől, az örökösök számától, az örökhagyó általi esetleges korábbi adományoktól, bizonyos szerződéses kötelezettségektől, hagyatéki tartozásoktól. A kötelesrész iránti igény a hagyatéki eljárásban, ezt követően bírósági úton érvényesíthető legfeljebb 5 éven belül.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.