Kérdés: Kérdésem az lenne, hogy adott egy ház, amit 2016-ban Csok-kal vettün és hitelt kaptunk rá. 3 gyerekre kaptuk meg a Csok-ot. Párom előző házasságából született két gyerekre, akik velünk éltek és egy közösre. A két nagy már 20 éves és 18 éves, az egyik már elköltözött, a másik most fog. Csak a párom nevén van a ház. ( KHR miatt közös néven nem lehetett.) Azóta van még egy közös gyerek . A kérdésem, hogy így örökölnek a gyerekek az apjuk után. Ha időközben kettőnk nevén lenne a ház, akkor hogy örökölne a 4 gyerek? Ha viszont csak az én nevemre kerülne a ház, akkor csak a 2 közös gyerek örökölne?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Az örökhagyó a halála esetére vagyonáról vagy annak egy részéről végintézkedéssel szabadon rendelkezhet. Végintézkedés hiányában örökölni a törvény szerint lehet. A törvényes örökös első sorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek, fejenként egyenlő részben örököl. Az öröklésből kiesett gyermek helyén egymás közt egyenlő részekben a kiesett gyermekei örökölnek. A túlélő házastárs az öröklésnél olyan, mintha ő is egy gyermek lenne.