Kérdés: Édesapám pár hónappal ezelőtt elhunyt. Kiskorom óta nem tartottam vele a kapcsolatot. Összesen 30 ezer Forintot fogok örökölni és egy személygépkocsi adótartozást, ami 26 ezer Ft. Ez nem is érdekelt eddig, de ma kaptam a közjegyzői irodától egy levelet, amiben az áll, hogy az Intrum Zrt. 217 ezret akar rajtam behajtani. A közjegyző titkárnője nem tudott választ adni erre és az Intrum Zrt. sem. Egy másik forrásból tudtam meg, hogy egy Telekomos tartozásról van szó. Az lenne a kérdésem, hogy én ezt köteles vagyok kifizetni? Én úgy tudtam, hogy úgy lehet tartozást örökölni, ha nem haladja meg az örökség mértékét! Ez pedig bőven meghaladja a 30 ezer Ft-ot!

Válasz: Tisztelt Kérdező! A törvény jogot biztosít az örökösnek arra, hogy visszautasítsa az örökséget, akár hivatkozással az adósság mértékére, ebben az esetben az a további örökösökre hárul. Amennyiben viszont igényt tart a hagyatékra, úgy a vagyont és az adósságokat is örökölni fogja. A törvényt értelmezve az örökös csak az általa megörökölt hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a tartozásért. Az örökös kizárólag a hagyatéki költségekért és a hagyatéki eljárás költségeiért felel a saját vagyonával is.