Kérdés: Édesapám hat éve halt meg, egy nagy családi ház rá eső részét örököltük a nővéremmel fele-fele arányban, a haszonélvezet az édesanyámé. Én évek óta albérletben lakom a párommal. A főbérlő felemelte a lakbért és 8 év után újra kauciót kellett fizetni, elég nagy összeget. Édesanyám azt mondta, hogy ne fizessük ki, költözzünk haza. Mi beleegyeztünk. Erre pár napra a nővérem kitalált rágalmakkal ellenünk fordította édesanyámat, a fiát és annak családját rögtön beköltöztette a házba, nekem pedig azt mondta, hogy keressek másik albérletet, ahol jól érzem magam. Így maradni kellett albérletben. Évek óta ígéri, hogy kifizet a házból olyan összeggel, amit ő határoz meg, de csak mondja, nem teszi, pedig már lett volna rá anyagi lehetősége. Az lenne a kérdésem, hogy van-e lehetőségem, hogy jogi úton követeljem, hogy kifizessen, vagy erre csak édesanyám halála után lesz lehetőségem?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Van lehetősége, hogy közös tulajdon megszüntetése iránti pert kezdeményezzen a másik tulajdonossal (nővérével) szemben. Az árról ilyenkor szakértő dönt.