Kérdés: Szeretném kérdezni: Osztatlan közös tulajdonban álló 4 lakásos sorházban lakom. A szélső lakó, ahol a 4 lakó gázórái találhatók kizárt bennünket a gázóra leolvasási lehetőségétől. Joga van-e hozzá? A gázóra az utcafront felől a szélső lakó kapu bejáróján keresztül megközelíthető volt 5 éven keresztül /2010-től 2015-ig/, amíg ő, mint új tulajdonos ki nem zárt bennünket. Azóta vita van. 2023-ban levélben is megerősítette, hogy ezentúl a gázóra személyes megtekintését előre egyeztetett időpontban biztosítja. Így téli hónapokban, nem tudjuk többször ellenőrizni a fogyasztásunkat. A gázművek úgy alakította ki a 4 db gázórát, hogy az az utcafronttól kb. 1,5-2 méterre lett kiépítve a megközelíthetőség miatt. Külön bejáratot lehetne kialakítani az utcafront felől. Kérhetjük-e a külön bejárati kapu kiépítését., hogy ne időpont egyeztetéshez legyen kötve a gázóra leolvasása?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Nem zárhatja ki Önöket önkényesen. Kérhetik, de nem kötelesek eleget tenni a kérésnek, hiszen a szomszédnak biztosítania kell a szolgalmi jogot továbbra is.