Kérdés: Kérdésem: 11 éve dolgozom egy munkahelyen, mint takarítónő négy órában, ahol többször volt egyesülési váltás, a második egyesülésnél nem vett át az új tulaj, hanem egy fővállalkozó alvállalkozója lett az új munkaadóm. Ám a fővállalkozónak felmondott a TKSZ és így az én munkaadómnak is valószínűleg. Márciusban üzent, hogy hétfőtől ne dolgozzak, mert nem fizet. Két hétig vártam, hogy mi lesz, érdeklődtem és egyszer csak hívtak telefonon és az új vállalkozó hívott, hogy átvesz, de csak heti két órát dolgozhatok. Kérdésem, hogy lehet-e ilyet tenni jogilag? Közölte a béremet, ami engem nagyon hátrányos helyzetbe hoz még akkor is, ha rokkantsági ellátásban részesülök. Sajnos kényszerhelyzet és igent mondtam. Mit tehetek?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A munkáltatónak joga van meghatározni Önnel együtt a bérezését valamint a munkaidő keretét. Ha ezt Ön elfogadja, akkor létrejön a szerződés Önök között. Ha nem, akkor nem fognak egymással dolgozni. Az Ön esetében sajnos, már nincs mód változtatásra, mivel az ajánlatot már elfogadta.