Kérdés: Koccanásos baleset történt. Egy határozat alapján mindkét fél felelősségét megállapította a szabálysértési hatóság. Ezt követően a határozat ellen az egyik fél fellebbezéssel élt, a másik fél nem fellebbezett, az ő esetében a határozat jogerőre emelkedett. A másik fél fellebbezését elfogadta a szabálysértési hatóság, – bizonyíthatóság hiányában – majd visszavonta, ezt a másik fél, akinek jogerőre emelkedett a határozati része fellebbezett, külsős tanúra hivatkozva. Ekkor a szabálysértési hatóság visszavonta a határozatát, és tovább folytatta az eljárást. Ez ellen kifogással élt ismételten az egyik fél és így tovább folytatódott az ügy és a Járásbíróságra került. A kérdésem az üggyel kapcsolatban, hogy a Járásbíróság az egyik fél jogerőre emelkedett határozatát visszavonhatja-e a törvény szerint. Vagy csak a fellebbező fél kifogását utasíthatja-e el?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A járásbíróság a jogerős határozatot nem vonja vissza.