Kérdés: Szóbeli megállapodás (kiválasztott karácsonyfák későbbi kivágása, majd leszállítása) volt az említett történet. Nos a leszállításra kerülő fák, nem azok voltak, amiket én kiválasztottam és megjelöltem, hanem az őstermelő, akitől vásároltam az én általam fákra helyezett jelölőszalagot áthelyezte az én távollétemben másik fákra, majd kivágta és leszállította nekünk azt. Mivel ezek behálózva kerültek leszállításra, így csak 3-4 nap múlva derült ki, hogy ezek nem azok a fák amiket én kiválasztottam. A kérdésem: Ilyen esetben milyen úton-módon járhatunk el, illetve mit tehetünk?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Ugyanúgy járhatnak el, mintha lett volna szerződés. Az egy más kérdés, hogy semmit sem fog tudni bizonyítani, ergo, ha a másik fél nem ismeri el a történteket (márpedig valószínűleg nem fogja), akkor csak az Ön pénze fog menni a jogi eljárások megindításával, de sajnos azok eredménytelenek lesznek. (felszólítás, FMH, per).