Kérdés: Egy lakóház lakását vásároltam meg garázzsal, tárolókkal. A társasházzá nyilvánítást végző ügyvéd pénzt szed be a felmerülő költségekre. Ezekre: – vektorrajz ellenőrzés, – hitelügyintézések földhivatali ellenőrzése, – nem beruházótól való vásárlások miatti ellenőrzések. Ezeket most „behajtja” a lakókon: 3000 Ft/lakás, 1000/garázs vagy tároló. Arra hivatkozik, hogy az adásvételi szerződésben őt bíztuk meg ezzel. Ez igaz is, de ott nem volt szó díjakról, csak arról, hogy „közreműködnünk kell”.  Nem értem, hogy miért nem tulajdonhányad szerint, illetve a három pont érintettjei fizetik a rájuk eső részt. Milyen jogon osztja szét így az ügyvéd a költségeket? Mennyi pénzt szedhet be? Én beruházótól vettem KP-ért az ingatlanokat, miért fizessek a másik két pontért is? Az már eleve gyanús, hogy a három költséget elosztva lakások számával ilyen kerek összegek jönnek ki, nyilvánvaló, hogy random számok ezek. Egyébként 220 lakás és 150 más helyiség érintett.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Az ügyvéd és az Önök között szerződés az irányadó. Feltehetőleg ezt a társasház nevében a közös képviselő kötötte. Fontos lenne még ismerni a közgyűlési határozat tartalmát is, illetve az Alapító Okirat és az SZMSZ rendelkezéseit. Ezek birtokában lehet érdemi választ adni.