Kérdés: A háromlakásos társasházba tavaly februárban költöztünk a szomszédommal. Hamar szembesültünk azzal, hogy az 1995. óta ott élő idős hölgy összeférhetetlen. Először a közös helyiség zárát cserélte le. Indítottunk a jegyzőnél birtokvédelmi eljárást, a héten született határozat a javunkra. Az ingatlana a lakásom fölött van, rendszeresen szórja ki a háztartási szemetét, építési törmeléket és locsol felmosóvizet az ajtót védő üvegtetőre. A gondozásunk alatt lévő kertrészben vagdalja a növényeket, kivágja a virágokat. A kerti csap főelzáróját önhatalmúlag kezeli, az előző tulajdonos sem tudta megmondani, hol az elzáró. A másik szomszéd szúnyoghálóját szétvágta, ecetet locsol az ajtó elé, napi szintén kárt és bosszúságot okoz. Számtalanszor kértük szóban/írásban. Mit tehetünk?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Minden birtoksértésnél marad a jelzett eljárás, illetve zaklatás és rongálás miatt is tudnak feljelentést tenni a rendőrségen. A jegyző eljárása okán a végrehajtást is kezdeményezzék, ha nincsen önkéntes teljesítés. Nem ismerem a hölgy állapotát, de a leírtak alapján demencia feltételezhető, a fokának ismerete nélkül. Ennek okán érdemes lenne akár a gondnokság alá helyezés lehetőségét is megvizsgálni. Családtagjai vannak-e? Esetleg velük beszélni? Mivel társasház, a közgyűlés is hozhat(na) döntéseket.