Kérdés: Az ügyem elég bonyolult. 2017 decemberében az akkori páromnak kihoztam a T-Mobiltól egy telefont előfizetéssel. A kapcsolat megromlott… Akkor többszöri felszólítás ellenére sem adta vissza a telefont. Aztán állítása szerint elloptak tőle, amiről rendőrségi jegyzőkönyv is készült. Volt biztosítás a készüléken, de a biztosító nem fizetett. Több ígéretet is kaptam, hogy rendezni fogja, de nem történt ez meg. Most októberben sikerült egy tartozáselismerő nyilatkozatot összehoznunk. Többször kértem a Telekom segítségét a lehetséges megoldásra, de átadtak egy behajtó cégnek, aki el akarja velem ismertetni a tartozást, amelyet nem én csináltam. Ezt nem fogom megtenni. Lehetséges megoldás a polgári per azt tudom, de nincs bejelentett munkahelye. Írtam már a fogyasztóvédelemnek is, de ők nem láttak problémát. Így most a behajtó cég követel rajtam több, mint 200 ezer Forintot, valamint ezáltal hátrányos helyzetbe is kerültem. Szeretnék Önöktől is tanácsot kérni, mit tehetnék ez ügyben?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A válaszában megjelölt tartozáselismerő nyilatkozat alapján érvényesíteni tudja a követelését. A közjegyző előtt tett tartozáselismerő nyilatkozat alapján, a törvényi feltételek fennállása esetén – azaz például, ha az adós nem fizet a megadott időben – gyors és hatékony módon kikényszeríthető a kötelezett fél szerződésszerű teljesítése. A közjegyzői okirat alapján ugyanis a bírósági eljárás nélkül, az okiratot készítő közjegyzőnél közvetlenül végrehajtást kezdeményezhet a tartozáselismerő nyilatkozat szerinti jogosult. A behajtó cég pedig, amíg nem jogerős és végrehajtható a követelés, addig semmit sem tud tenni, maximum Önt „zaklatják”.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.