Kérdés: A vér szerinti apám, akivel sosem találkoztam és semmilyen formában nem tartottam vele a kapcsolatot, elhunyt. Kiderült, hogy csak tartozást hagyott maga után. Az utolsó nyugdíjáról is lemondtam az önkormányzat javára. Most mégis küldött az érintett önkormányzat egy csekket, közel 260.000 Forint temetési költségről. Kötelezhetnek rá, hogy kifizessem?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A köztemetés költségeit utólag elsősorban az köteles megfizetni, aki a temetést szerződésben vállalta, ennek hiányában az, akit a végrendelet erre kötelez, ha ilyen nincs, akkor az elhunyttal a halála előtt együtt élő házastárs vagy élettárs, végül pedig az elhunyt közeli hozzátartozói a törvényes öröklés sorrendje szerint. Ez alapján kötelezhetik rá, hogy Ön térítse meg a temetés költségeit. Mindenesetre ismerni kellene pontosan a történeti tényállást, hogy volt-e hagyatéki, ha igen, ki mit nyilatkozott.