Kérdés: Tartózkodási helyemként megjelölt ingatlant a tulajdonos eladta. Az új tulajdonosnak jeleztem, hogy a lakásban személyes tárgyaim vannak, amiket szeretnék elhozni. A korábbi tulajdonosnak – tudomásom szerint – nincs már ott holmija, új tulajdonos a korábbi szóbeli jóváhagyást követően mégis megtagadta, hogy az ingatlanból bármit is elhozzak. Az elmúlt hónapokban többször is kerestem a tulajdonost, de semmilyen formában nem reagált, sem elektronikus levélre, sem SMS-re. Mit tehetek azért, hogy a saját tulajdonomat visszakaphassam?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Elsősorban azt tanácsolom, hogy írásban keresse fel a tulajdonost. Ha továbbra sem hajlandó együttműködni azt javaslom, hogy amennyiben létrejött Önök között korábban bármiféle megállapodás (bérleti szerződés), tekintse át a szerződés megszűnésére vonatkozó rendelkezéseket, és ha szükséges, lehetőség van szerződésszegés címén peres eljárás megindítására (dolog kiadása iránt), avagy az egyszerűbb és gyorsabb birtokvédelmi eljárásra is.