Kérdés: Hogyan lehet ügyvédet váltani? Gondolkodom a váltáson, mert a jelenlegi sokszor változtat álláspontján, hol ezt mondja, hol azt és már bizonytalan vagyok abban, hogy mikor van ténylegesen úgy, ahogy mondja. Pl. Válás, elsőfokú ítélet született, az ügyvéd azt mondta, az van érvényben, fizetem az ott megállapított tartásdíjat. Megírtam az anyának, hogy e szerint 5 hét jár nekem a nyári szünidőből a gyerekekkel, de miután jött a visszajelzés, hogy szerinte nem, akkor az ügyvédem meg azt mondta, hogy akkor marad a korábbi határozat. Aztán azt mondta, hogy van egy új szabály, melynek értelmében, ha 3 hetet ítéltek az apának a nyári szabadságból, akkor az anyának is, és a köztes nyári hetekben pedig él a kéthetente érvényes hétvégi láthatás az apának. Ez létező jogszabály? Az ügyvédem úgy ad be a bíróságra papírokat, hogy csak utólag látom. Többször hívom, próbálok beszélni vele, de hamar “leráz”.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Azt javaslom, próbálják meg tisztázni a helyzetet. A leírtak valóban kissé zavarosak. Ha nem tudnak érdemben egyeztetni, akkor bízzon meg egy új ügyvédet.