Kérdés: Van 3 gyerekem, a férjem alkoholista, de nem vallja be. Nem fizikailag, hanem lelkileg bántalmaz. Például a gyerekeim előtt lekezelően beszél és rám szól, ha nem ért egyet velem a gyereknevelésben. Elnyom és túldominál, ezért a gyerekek azt látják, hogy így a normális, és nem akarom, hogy így nőjenek fel. Anyagilag függök tőle, mert 2 éves a legkisebb gyerek és most nem dolgozom, csak gyes-t kapok. Alapvetően van munkám, ahová vissza tudok menni, de az nem elég 3 gyerek eltartására. Ráadásul a férjem nem hajlandó elválni, és nem hajlandó elköltözni sem. Házisárkánynak és lelkileg gyengének tart, ezért azt mondta, hogy nem fogják nekem ítélni a gyerekeket, ezért, ha akarok én nyugodtan elmehetek.  A gyerekeim a mindeneim, még akkor is, ha néha feszültebb vagyok és rájuk szólok. El szeretnék válni, de nem tudom a jogaimat. Nincsenek káros szenvedélyeim.
Szeretnék ez ügyben segítséget kérni.

Válasz: Tisztelt Kérdező! A kérdés megválaszolása meghaladja jelen fórum kereteit. Az ügy, illetve önmagában a bontóperek összetettsége okán azt javaslom, mihamarabb keressen fel egy ügyvédet személyes konzultáció keretében, ahol az ügy minden körülményének átbeszélésére, és kellő tájékoztatás adására is sor kerülhet.