Kérdés: Egy vállalkozóval kötöttem szerződést cserepes lemez tetőfedésre családi házamon három hónappal ezelőtt, amire 500.000 Ft előleget kértek. Azt mondta, hogy tavaly meglesz, de csak január 3-án ért ide, amikor kiderült nem abban a színben hozta a lemezt, amelyikben megállapodtunk. 7016-os matt antracit szürkét kértem, erre 7023-as világosszürkét hoztak, ő viszont állította, hogy ez az a szín. Az alkalmazottja is mondta, hogy ez nem az, hanem 7023-as, erre megkérdezte tőle telefonban üvöltve, hogy “te kivel vagy velem vagy vele b….meg? Nekem meg azt mondta hogy a gyerek nem ért hozzá!!?? A hozzávaló csatorna elemek viszont antracit színűek voltak, nagyon eltért a két szín, de ő így akarta feltenni, amit természetesen nem engedtem. Erre még neki állt feljebb, üvöltött a telefonba velem is, hogy mit képzelek én, miért szórakozom vele stb. Aztán mindent visszavittek. Később telefonon bocsánatot kért a hangnemért és azt hazudta, hogy kicseréli a lemezt, ami 2 hét lesz kb. (Ami később derült csak ki, hogy trükk volt.) Három hét múlva rákérdeztem, hogy mikor jönnek, erre megint kezdte az üvöltést. Esze ágában sem volt kicserélni, meg se rendelte, sőt közölte, hogy nem csinálja meg és visszaadja a pénzt. Csakhogy ez nem így megy! Ő a szerződésbe belefoglalta, hogy ha én állok el a dologtól csak a 40%-át adja vissza a pénzemnek. Kérdem én, hogy akkor ez esetben engem mennyi és milyen kártérítés illet meg egyoldalú szerződésszegésért, ellehetetlenítésért és mert 3 hónapja használja a pénzemet, a munkát viszont nem végzi el? Engem valódi kár ért, mert most már nem találok senkit, aki megcsinálja max. 10 hónap múlva vagy valamivel korábban, de másfélszeres áron. Szeretném megtudni milyen kártérítést kérhetek ezek miatt?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Jelen esetben elsősorban az önök között létrejött szerződés az irányadó, amit nem ismerek. Ha ebben a szerződésben erre az esetre vonatkozó kikötések vannak, akkor aszerint kell eljárni, amennyiben nincsenek, akkor a Ptk. vonatkozó szabályai az irányadóak.