Kérdés: Feleségem kb. másfél éve elköltözött – nyilván volt előzménye -, egy napon fogta a két gyermekünket és az édesanyjához költözött. A válóper a mai napig tart és nem is látom, hogy mikor lehet vége, mert mindent akar az utolsó fillérig (a két közös ingatlant is), semmilyen más megállapodást nem fogad el. Nyilván lakáshasználati díjra/többlethasználati díjra is igényt tart, merthogy finanszírozni akarja a saját albérletét. Többször mondtam neki, tanúk jelenlétében is, hogy költözzön vissza – akár külön szobába – a gyerekek miatt. Azt mondta, hogy soha többé nem jön vissza – élete legjobb döntése volt, hogy elment. Most viszont kilátásba helyezte, hogy visszaköltözik természetesen úgy, hogy kisemmiz. Miként tudom bebizonyítani, hogy a visszatérés szándéka nélkül ment el még, ha most azt is állítja, hogy ez nem így van. Mindent én csináltam saját kezűleg a házon, jelenleg is én fizetek minden vele kapcsolatos költséget az önkormányzat felé is.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Elsősorban azt tanácsolnám Önnek, hogy próbáljon meg minden olyan bizonyítékot összegyűjteni, amelyek feleségének valós szándékait feltárhatnák. Célszerű lenne tanúkat beidézni, akiknek tudomása lehet a kettőjük kapcsolatáról (pl. családtagok, barátok, szomszédok), illetve okirati bizonyítékokként fel lehetne használni esetlegesen az Önök között zajlott levelezéseket, számlákat stb. Jelen helyzet komplexitása, valamint az információk hiánya okán másodlagosan azt tanácsolnám Önnek, hogy a problémával kapcsolatosan konzultáljon egy ügyvéddel, hiszen ő fog tudni teljes körű felvilágosítást adni arról, hogyan lehetne megoldani egy ilyen helyzetet.