Kérdés: Késő délután észleltük, hogy ömlik a víz a vízaknában. Fotóztuk és videóra vettük azt a hangos dübögő vízzubogást, ahogy a meghibásodott vízórából akadálytalanul tőr ki a víz, hatalmas nyomással. Miközben a víz folyamatosan elnyelődik az akna alján lévő hatalmas lyukakon, amit még a Vízművek csinált régebben. A Vízművektől azonnal kijöttek és megjavították ingyen. Munkalapot nem adtak, mert azt mondták elektronikus és kikérhető, ha kell. Kiderült a 1,5 hónapja Vízművek által cserélt új vízórából ömlött, spriccelt a víz. A szerelő szerint az újonnan beszerelt vízórában lévő átszakadt selejtes tömítés miatt. Rengeteg víz elfolyt. Úgy tudom, hogy a belső hálózat meghibásodása esetén nem kell kifizetni az elfolyt víz utáni csatorna díjat a 58/2013. Korm. r. 63.§ (6) bekezdése alapján. Véleményem szerint a 1,5 hónapja cserélt új vízóra meghibásodása nem tartozik a belső hálózatomhoz sem (mert a vízóra a Vízművek tulajdona), így az elfolyt víz díját sem kérhetik majd tőlem. Jól gondolom?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Minden olyan vízveszteség, ami a csatlakozási pont után keletkező hibából adódik a fogyasztót terheli. Javaslom, kérje ki a munkalapot, hogy birtokában legyen, amennyiben szükség van rá. Emellett a felvett jegyzőkönyv is segítséget nyújthat a díjelszámolásnál.