Kérdés: Kb. 70 éve a családunk tulajdonában van a családi ház. Korábban nagymamám tulajdona volt, majd szerződéssel az én nevemre került 2007-ben, még nagymamám életében. A közmű szolgáltatásokhoz tartozó órák mindegyike apukám nevén szerepelt mostanáig /kb. 50 éve folyamatosan/, úgy is, mint tulajdonos és mint számlafizető. Apukám egész életében ebben a házban élt, de a ház sosem volt földhivatali nyilvántartásban az ő nevén. Néhány hónapja meghalt. Elkezdtem intézni az órák átírását. A vízmű nyilvántartása szerint 2016-17. óta 120 ezer Ft körüli felhalmozott tartozása van, amit most tőlem követelnek /az óra átírás feltételeként/, mert öröklés ugyan nincs, de én vagyok és voltam ez idő alatt az ingatlan tulajdonosa. Ki kell fizetnem a vízmű által nyilvántartott tartozást? Három hét múlva szűkítő felszerelését helyezték kilátásba. Részletfizetést felajánlottak.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Abban az esetben, amennyiben édesapja után semmi egyebet nem örökölt törvényes örököseként, úgy nem felel a tartozásért a Ptk. szabályai szerint: Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek. Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel. Sajnos nem ismerjük a közmű szolgáltatóval kötött szerződést és annak általános szerződési feltételeit, így pontosabb választ nem tudunk adni önnek. Javaslom, hogy konkrét megoldásért forduljon ügyvédhez személyesen. Ettől függetlenül megjegyzem, hogy a vízmű szolgáltatásra külön, speciális szabályok vonatkoznak, így valóban nem kötelesek az órát átírni.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.