Kérdés: Volt munkáltatómnál panaszt tettem, hogy velem végeztetik a legnehezebb fizikai munkát és korábbi munkámat ellehetetlenítették. Leszázalékoltként dolgoztam 4 órában náluk. Ezt megtorolták, nőnapi ajándékot nem kaptam, óraszámot is csak a többieknek akartak emelni, nekem nem, minősíthetetlenül beszélt velem a közvetlen vezetőm és a kisfőnökök rendszeresen nem fogadták a köszönésemet. Mentális betegséggel élek, más bánásmódot vártam volna főleg úgy, hogy a munkámmal meg voltak elégedve, táppénzen sem voltam sosem. De volt rá példa, hogy a vezetőm a hatalmát fitogtatta, hogy bármikor mondhatja azt, hogy valamiben hibáztam, tehát meg is voltam félemlítve. Ezekre tanú nincs, négyszemközt zajlottak. A sorozatos zaklatások miatt szívproblémám is kialakult, amiről papírom van. Kérdésem az lenne, hogy ha büntetőfeljelentést tennék, akkor lehet-e a céget feljelenteni “Nem természetes személy”- ként és emellett ugyanazon ügyben megjelölni “Természetes személy”- ként a kisfőnököt és az igazgatót is?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A céggel szemben munkaügyi pert, míg ha valóban megvalósult bűncselekmény is, akkor a természetes személyekkel szemben feljelentést érdemes tenni. Természetesen lehet ahogyan Ön is leírta, csak az eredménytelen lesz.