Kérdés: Az alábbi ügyben szeretnék kérnék, némi eligazítást: 2,5 évvel ezelőtt 2 ismerősömtől kértem pénzt, hogy tudok önkormányzati lakást szerezni. Egyiktől 200 ezer Ft-ot, a másiktól 120 ezer Ft-ot pályázat címén. Én ezt a pénzt leadtam valakinek, de 6 hónappal később ez a valaki jelentkezett, hogy nem lesz semmi az egészből és visszaadta a pénzt. Én felkerestem a fent említett 2 személyt és hiánytalanul elszámoltam a pénzükkel. Már akkor nehezteltek, hogy mi lesz a plusz haszonnal, és hogy ők számítottak erre. Majd pár héttel később felkeresett SMS-ben az, aki a 200 ezret adta (barát), hogy amennyiben nem fizetek 2 millió forintot, akkor kitálal a feleségemnek, mert igazolhatóan tudott arról, hogy házasságtörést követtem el. Sajnos kifizettem viszont a pénz átadásról hangfelvétel készült, illetve a zsaroló összes fenyegető SMS-e és telefonbeszélgetés megvan, mert hónapokig fenyegetett, hogy tönkre tesz. Van esély ezt a pénzt visszaperelni? Nekem mi bajom lehet, mert azt mondja csaló vagyok?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Pert indíthat, és akár sikeres is lehet az eljárás. emellett feljelentést is tehet a rendőrségen. A leírtak alapján az Ön ügyében nincsen mitől tartania.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.