A Büntető törvénykönyv értelmében megrovásban kell részesíteni azt, akinek cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy az e törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása vagy más intézkedés alkalmazása – ide nem értve az elkobzást, a vagyonelkobzást és az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét – szükségtelen.

A megrovással a bíróság vagy az ügyészség helytelenítését fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólítja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől.

A megrovás nem eredményez büntetett előéletet, azonban alkalmazását három évig nyilván kell tartani.

A megrovás a legenyhébb intézkedési nem.

A bűncselekmény elkövetésének jogi tárgya a helyváltoztatás, mozgás megválasztásának szabadsága. Nincs szükség erőszak vagy fenyegetés alkalmazására.

A tényállás megvalósításához elegendő például fürdőző ember ruháinak, rokkant ember járóbotjának az elvétele.

Mulasztással történő megvalósításról abban az esetben beszélhetünk, ha az elkövetőnek speciális kötelezettsége áll fenn a személyi szabadságától megfosztás megszüntetésére. Speciális kötelezettsége van például a rendőrnek, tűzoltónak vagy a szülőnek.

A személyi szabadságtól való megfosztás időtartama nem lényeges szempont, akár rövid ideig is tarthat, az a fontos, hogy a sértett olyan helyzetben van, amelyben nem képes a helyét megváltoztatni.

A bűncselekmény csak szándékosan követhető el, tehát nem felel az, aki mást véletlenül vagy gondatlanságból zárt be valahova.

A járművezetéstől azt lehet eltiltani, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ.

A járművezetéstől el kell tiltani azt, aki járművezetés ittas állapotban vagy járművezetés bódult állapotban bűncselekményt követ el.

A járművezetéstől eltiltás meghatározott fajtájú (légi, vasúti, vízi vagy közúti) és kategóriájú járműre is vonatkozhat.

A járművezetéstől eltiltás határozott ideig tart, vagy végleges hatályú.

A járművezetéstől eltiltás tartamába be kell számítani azt az időt, amelynek tartamára az elkövető vezetői engedélyét – a járművezetéstől eltiltásra ítélését megelőzően – a bűncselekménnyel összefüggésben a helyszínen elvették, vagy azt a hatóságnál leadta.

A határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy hónap, leghosszabb tartama tíz év.

A járművezetéstől eltiltás tartama az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésével kezdődik.

Végleges hatállyal az tiltható el, aki a járművezetésre alkalmatlan. A végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az eltiltás óta tíz év eltelt, és az eltiltott a járművezetésre alkalmassá vált.

A pénzbüntetés, mint büntetőjogi szankció olyan vagyoni hátrányt tartalmazó és a bíróság által megállapított összegű pénzbeli kötelezettség, amelyet a bűncselekmény miatt elítélt az államnak tartozik megfizetni.

Széleskörű alkalmazásának egyik előnye, hogy – szemben a szabadságvesztés büntetéssel – az elkövetőt nem ragadja ki a családi, társadalmi, munkahelyi környezetéből.
A pénzbüntetés alkalmazásának másik előnye a gazdasági vetülete, egyrészt az elkövető nem esik ki a munkából, másrészt az állam számára bevételi forrást jelent. További előnye, hogy jól egyéniesíthető.

A megfelelő egyéniesítést szolgálja az a megoldás, hogy a bíróság a pénzbüntetést két mozzanatban szabja ki.

A bíróság először a bűncselekmény súlyának megfelelően határozza meg a napi tételeket, azaz a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyessége, a bűnösség foka és az egyéb enyhítő és súlyosító körülmények a napi tételek számát befolyásolják.
A napi tétel összegének meghatározásánál jutnak jelentőséghez az elkövető személyi, vagyoni, jövedelmi viszonyai.
Az elkövető megfelelő jövedelme vagy vagyona nem előfeltétele a pénzbüntetés kiszabásának, azaz ez a büntetés nem kizárt igazolható jövedelemmel, vagyonnal nem rendelkező elkövető esetében sem.
A megfelelő jövedelem, vagyon hiányában a napi tétel összege az elkövető helyzetének megfelelően, a reális kereset alapul vételével állapítható meg.

A szabadságvesztés a legáltalánosabb büntetési nem, szükségességét indokolja, hogy a legerőteljesebb visszatartó hatású büntetés.

A szabadságvesztésnek a büntetési célok elérésére való alkalmasságát biztosítja e büntetési nem törvényi szabályozásának, kiszabásának és végrehajtásának a megfelelő differenciálása.
Ez a differenciálás többek között abban nyilvánul meg, hogy a szabadságvesztés különböző tartamban, eltérő végrehajtási fokozatokban, különböző módon és végrehajtási rendben alkalmazható.

A törvény alapján a szabadságvesztés határozott tartamú vagy pedig életfogytig tart.

Az életfogytig tartó szabadságvesztés határozatlan tartamú, határozatlansági mozzanata, hogy e büntetés az elítélt élete végéig is tarthat, ennek időpontja pedig előre nem meghatározható.

A törvény három végrehajtási fokozatot különböztet meg, a fogházat, a börtönt és a fegyházat.

A három végrehajtási fokozatot indokolja, hogy az elítéltek döntő többsége is három alapvető csoportba illeszkedik: a többszörös visszaesők és a súlyos bűncselekményt elkövetők, a korábban már büntetett (többnyire visszaeső) elkövetők, és a gondatlan bűncselekmény miatt, valamint szándékos bűncselekmény miatt rövidebb tartamú szabadságvesztésre ítéltek.
Ezen kívül a háromnál több fokozat megállapítása a szabályozást bonyolulttá tenné, és az egyes fokozatok között már nem lehetne érdemi különbséget tenni.

A büntetés-végrehajtási fokozatot a bíróság az ítéletben határozza meg a törvényi feltételek és keretek alapján.

A Büntető Törvénykönyv úgy szól, hogy aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az emberölés jogi tárgya a más ember életének védelméhez fűződő társadalmi érdek, passzív alanya pedig kizárólag élő természetes személy lehet. Közömbös a kora, életvitele, neme, egészségi állapota, sőt, haldokló ember sérelmére is elkövethető az emberölés.
A büntetőjog a biológiai halál (gyakorlatilag az agyhalál) bekövetkeztéig védi az embert, ezért a klinikai halál állapotában lévő személy passzív alanya lehet az emberölésnek.

Az emberölés elkövetési magatartása mind tevéssel, mind mulasztással megvalósítható; az aktív magatartás fizikai és pszichikai ráhatásban is megnyilvánulhat.
A fizikai ráhatásban megnyilvánuló aktív elkövetési magatartás megvalósítható eszközzel és eszköz nélkül is.
Passzív magatartással akkor valósul meg, ha az elkövetőt nem büntetőjogszabály kötelezte olyan aktív tevékenység kifejtésére, amelynek megtételére az elkövetőnek reális lehetősége volt, és amely megakadályozta volna a halálos eredmény bekövetkeztét.

A speciális jogi kötelezettség alapulhat családjogi, polgári jogi vagy munkajogi szabályon.

Az emberölés eredmény-bűncselekmény, megvalósulásához szükségszerűen fenn kell állnia az élet kioltására alkalmas elkövetési magatartás és a halál, mint eredmény közötti ok-okozati összefüggésnek. Az okozati kapcsolat hiánya kizárja a büntetőjogi felelősségre vonást.
A szándékos emberölés mulasztással való megvalósításakor is fenn kell állnia az okozati összefüggésnek.

A törvény büntetni rendeli az előkészületet is. Kísérleti szakban a felhívó már felbujtásért felel, ha az elkövetőben kialakult az ölési szándék, akkor pszichikai bűnsegélyért. Alanya tettesként bárki lehet, a tettesi cselekmény lehet közvetlen, illetve közvetett.

Az emberölés enyhébb esetei az emberölés előkészülete, a gondatlan emberölés, az erős felindulásból elkövetett emberölés és az újszülött megölése.