Az idézésről és az értesítésről szóló rendelkezéseket 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról tartalmazza.

A két jogintézmény közötti legfőbb elhatárolási szempont az, hogy a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság azt idézi, akinek a jelenléte az eljárási cselekménynél kötelező, és azt értesíti, akinek a jelenléte nem kötelező, de azt a törvény lehetővé teszi.

Az idézés és az értesítés is történhet kézbesítés útján, kizárólag hangkapcsolatot biztosító elektronikus úton, illetve bíróság ügyészség, nyomozóhatóság előtti személyes jelenlét alkalmával szóban.

Hirdetményben az értesítettek neve nem közölhető.

Ha a címzett fogva van, a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság az idézéssel és az értesítéssel egyidejűleg intézkedik a címzett átkísérése iránt.

Az új büntetőeljárásjogi törvénykönyvünkben az előzetes letartóztatás elnevezés letartóztatásra változott, mely a jogerős ügydöntő határozat meghozatalát megelőzően a terhelt személyi szabadságának megvonására irányul.

A terhelt letartóztatásának akkor van helye, ha szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja áll fenn vele szemben és a büntetőeljárás megindításához szükséges okok adottak.

A letartóztatás elrendelésének eljárási feltételei a nyomozás elrendelése, ügyészi indítvány, bírói döntés.

A letartóztatásnak vannak különös okai, melyek a következők: a terhelt megszökött vagy elrejtőzött; a szökés vagy elrejtőzés veszélye fennáll; a bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének veszélye fennáll; a terhelt bűnismétlésének veszélye fennáll.

Ha a törvény nem tartalmaz eltérő rendelkezést a letartóztatás foganatosítása körében, akkor a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó szabályok lesznek követendőek.

A letartóztatást a rendelkezési jogkört gyakorló bíróság vagy ügyész székhelye szerint illetékes büntetés végrehajtási intézetben kell végrehajtani. Azonban a letartóztatás végrehajtható rendőrségi fogdában is, ha a nyomozási cselekmények elvégzése miatt indokolt.

Fiatalkorúak esetében javítóintézetben, míg katonák esetében katonai fogdában végrehajtható a letartóztatás.

Az áldozatok tudományos kutatása az 1940-es évektől indult meg, majd az 1960-as éveket követően vált a viktimológia a kriminológia jelentős területévé.

A viktimológia egy tudományág, mely az áldozattá válás folyamatát vizsgálja, az áldozat áll a középpontban.

A viktimológia ,,fordított kriminológia”: míg a kriminológia hagyományosan az elkövetővel, az elkövetővé válás mintázataival, okaival foglalkozik, a viktimológia érdeklődése az áldozattá válás mintázatára és okaira, az áldozatok által elszenvedett kárra és sérelemre irányul.

A viktimológiának több területe és érdeklődési köre van, egyes irányzatok valamennyi áldozattípussal (pl. természeti katasztrófák áldozatai), mások kifejezetten a bűncselekmények áldozataival foglalkoznak. Ez utóbbi tartozik a kriminológiához.

A viktimizáció (áldozattá válás) mintázatának és oksági összefüggéseinek vizsgálata tárta fel például azt, hogy a valóságban többszöröse az áldozatok száma annak, mint amiről a hatóságok tudnak.

Többek között kiderült az is, hogy az áldozattá válás valószínűsége éppúgy egyenlőtlenül oszlik meg egyes társadalmi csoportok és demográfiai mutatók mentén, és éppúgy oksági folyamatok eredménye, mint az elkövetővé válás esélye.

Fontos az az ismeretanyag is, amely az áldozatok védelmére, a viktimizációra adott jogi és nem jogi válaszokra vonatkozik, hiszen ez mutat rá arra, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek az áldozatok a bűncselekmény után és a büntetőeljárás során.

​

Az ittasság és a bűnelkövetés között szoros korreláció figyelhető meg, hiszen meglehetősen gyakori, hogy ittas állapotban történik bizonyos bűncselekmények elkövetése.

Az ittas állapotban történő bűnelkövetés az esetek döntő hányadában súlyosbító körülmény.

A törvény felelősségi vélelmet állít fel, bűncselekménynek minősíti és büntetni rendeli az önhibából eredő ittas vagy bódult állapotban elkövetett cselekményt.

Ilyen esetben az önhibából eredő ittas vagy bódult állapotba kerülő és ebben az állapotban bűncselekmény tényállását megvalósító cselekmény elkövetőjét olyannak kell tekinteni, mint azt, akinek beszámítási képessége van. Ezáltal áttöri a törvény a bűnösségen alapuló felelősség elvét, pontosabban a bűnösséget nem a cselekmény elkövetésekor követeli meg, hanem az azt megelőző lerészegülésre, az önhibára vonatkoztatja.

Fontos azonban megjegyezni, hogy amennyiben nem önhibából ered a bódult vagy ittas állapot, úgy büntethetőséget kizáró körülményként kell figyelembe venni.
Az önhibán kívüli ittasság esetén kívül még van egy eset, amikor az ittasság a büntetőjogi felelősség kizárásához vagy korlátozásához vezet, ugyanis a büntetőjog megkülönbözteti az ittasságot és a kóros (patológiás) részegséget.

Patológiás részegség esetén az elkövető nem büntethető, mivel a cselekményét jogilag az elmeműködés kóros állapotában követte el.

A veszély elhárításának joga mindenkit megillet szükséghelyzetben, valamint gondatlan bűncselekménnyel szemben. A végszükségben cselekvő személy véletlenül keletkezett, vagy más személy által teremtett veszélyt hárít el.

Végszükségről csak valamilyen veszélyhelyzetben lehet szó.

Ha a veszélyt kisebb, enyhébb vagy azonos sérelem okozásával hárítják el, mint amivel az fenyegetett, a cselekmény nem veszélyes a társadalomra, míg ha a megmentett és a feláldozott jogi tárgy vagy a sérelem nagyobb, mint a mentett érték, már csak a büntetendő cselekményt elkövető bűnösségének kizárásáról lehet szó.

Nem büntethető az elkövető, ha ijedtségből vagy menthető felindulásból okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.

Nem állapítható meg végszükség annak a javára, aki a veszélyt felróhatóan maga idézte elő, továbbá nem állapítható meg végszükség annak a javára sem, akinek a veszély vállalása a foglalkozásánál fogva a kötelessége.

A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja intézkedés alkalmazásával is elérhető.

Nem bocsátható próbára a visszaeső, továbbá aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, valamint aki a szándékos bűncselekményt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követte el, vagy aki a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.

A próbaidő tartama egy évtől három évig terjedhet, a tartamot években, vagy években és hónapokban kell meghatározni.

A próbára bocsátott pártfogó felügyelet alá helyezhető. Ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegi, a próbaidő egy alkalommal, legfeljebb egy évvel meghosszabbítható.

A próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni például abban az esetben, ha próbára bocsátottat a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt elítélik.